Halloween short story 🎃 👻

Október 31, Halloween napja.
A kis csapat, mint mindig, most is szorgosan készülődött az estére, hogy zökkenőmentesen menjen minden.
Különféle sütemények, dekorációk készültek sorban, ezzel emlékeztetve a szülőket, idén sem kell sokat aludniuk.
Mire az összes tennivalóval végeztek, már kezdett sötétedni, ezzel elérkezett a nap fénypontja is. Szinte már hagyománnyá vált a Halloweeni temető látogatás, ahova éjfélkor érkeznek.
- Indulhatunk? – kiáltott fel egyikőjük az udvaron gyülekezve, mire egyhangú morgás érkezett a szülők részéről, míg ujjongás a fiataloktól.
- Várjunk! Emez már megint hová tűnt? – pillantott körül a barna hajú, körbe kémlelve a hatalmas udvart.
- Ne már! Nem érünk oda időben! – duzzogott idősebb testvére, nem tetszését csípőjére helyezett kezével is kimutatva.
- Nincs más választásunk, meg kell keresnünk. – sóhajtott a banda egyetlen fiú tagja, aki először vett részt a családi bohóckodásban.
- Gyerünk! – bosszankodott szöszke is.
Úgy 20 perc telhetett el, mikoris a csipet csapat újra gyülekezett az udvaron.
- Sehol sincs! Nem nyelhette el a föld!
- Srácok! Ezt látnotok kell! – kiáltott egyikőjük, mire mindannyian a hang tulajdonosához siettek.
- Mi olyan fontos? – kiáltott fel, testvére mellé érve.
- Halkabban, alapból megsüketülök tőled, de ennek az átok akusztikának köszönhetően, még hangosabb vagy! – csitította nővérét, mire az elvigyorodott.
- Mit szerettél volna mutatni? – tette fel a kérdést, az egy szem fiú.
Erre egy lapot lengetett meg előtte a lány, hátrálásra késztetve szerencsétlent.
- Az egy darab papír, mit kell rajta nézni?
- Levél! Ráadásul, úgy tűnik az elveszett báránykától származik.
- Ezt meg honnan veszed?
- Az alján lévő aláírásból… - tartotta a többiek elé, a fekete kacskaringós üzenetet.
- Ez is része az estének?
- Nem. Eddig még egyszer sem fordult elő, hogy ilyet hagyott volna. Sőt ő volt az első, aki felkészült az indulásra.
- Mit ír?
- Máris olvasom.

„Sötétség a barátom,
az éjszaka leple alatt dolgozom.
Társam a balszerencse,
kincsem, holdfényben rejtem.
Ketyeg az óra, közel a kulcs,
Amit keresel, tudásom központjában lapul.”

- Valaki ért ebből bármit is?
- Az ég világon semmit!
- Fogalmam sincs, miért találta ki ezt az egészet, de ha a kezeim közé kerül, kinyírom. – bosszankodott a csapat legfiatalabb tagja, a papírt szorongatva.
- Azt hiszem nincs más választásunk, mint rájönni a fejtörő lényegére…
- Remek…
Így a nyomozócsapat okfejtésbe kezdett, amit nem éppen tervetek mára.
Egy ideig csak álltak egyhelyben, vagy éppen oda-vissza mászkáltak, a megoldáson agyalva. Mikoris egyikük felkiáltott.
- Boszorkány! A vers egy boszorkányról szól!
- Jó de hol találunk boszorkányt? És mi van a vers utolsó 2 sorával?
- Nemrég kapott egy könyvet! Tudjátok, ami tele van ilyen boszis dolgokkal, mint varázslatok, meg hasonlók.
- „Tudásom központja...” van benne valami…
- Nézzük meg, úgy emlékszem a konyhában hagyta!
Berontva az apró helyiségbe, szinte azonnal meg is pillantották a bordó kötetet, az asztalon pihenni. Lapozni kezdték, mikor egy újabb levél akadt a kezükbe.

„Utatok eddig könnyűnek ígérkezett,
most azonban választás elé érkeztetek.
Innentől egymásra nem hagyatkozhattok,
midőn két csapatra kell oszlanotok.
Társat magatoknak jól válasszatok,
ha ez megvan, a következő kulcsokat a gyűjteményben találjátok.”

- Mi az, hogy szét kell válnunk? Nem elég, hogy rohangálnunk kell a hülyesége miatt, de még, nehezít is rajta?
- Nyugalom, biztosan megtaláljuk. Ha végeztünk, tuti előkerül, akkor majd megkérdezheted tőle.
- …
- Most, hogy ezt megtárgyaltuk. Ti menjetek együtt, és mi is egy csapatban leszünk. Mindenkinek megfelel? – állt a legfiatalabb egy szem fiúnk mellé, mire a lányok egyetértően bólintottak.
- Először is. A gyűjtemény, mire utalhat? Van valami, amit gyűjt?
- Könyvek…
- Akkor nézzük meg azokat először. – tanácsolta szöszke.
Fél óra könyv lapozgatás után, ismét visszatértek a konyhában, levetődve a székekre.
- Nem tudok másról, amit gyűjtene… - sóhajtott a legfiatalabb.
- Mi van akkor, ha nem róla szólt a versike? Hanem valaki másról… - tanakodott a legidősebb testvér.
- De mégis ki…
- Bögrék! – kiáltottak egyszerre a lányok.
- Mi van?
- Anyunk gyűjti a bögréket. Amint látod, tele van vele a hely. – magyarázta a fiúnak.
- Tehát valamelyikben van az, amit, keresünk, ráadásul 2 is…

Egyesével átnézték őket, a végére 2 levéllel gazdagodva.
- Azt hiszem, innen magunktól kell boldogulnunk…
- Sok sikert! – ezzel szösziék elvonultak másik csapattól.

„Föld alatt születtem,
felette élem életem.
Ruhámat évente négyszer cserélem,
ezzel közben életeket mentve.
Üzenetem karjaimban rejtem,
vajon ráleltek, mielőtt a széllel elrepítem?”

- Ugye, most szívat minket? Most arra célzott, hogy ha nem sietünk, akkor eltűnik a helyéről?
- Nagy valószínűséggel.
- Remek… Ezért még kinyírom…
- Először a feladatra koncentrálj.
- Oké…

Eközben a másik csapat…

„Föld alatt születtem,
felette élem életem.
Ruhámat évente négyszer cserélem,
ezzel közben életeket mentve.
Üzenetem hosszú hajammal rejtem,
vajon ráleltek, mielőtt a széllel elrepítem?”

- Ez a lány a sírba tesz a marhaságaival!
- Ne is mondd…

Egy negyedórányi szitkozódás és agyalás után, mindkét csapat kilőtt az udvar irányába, egy-egy fához rohanva.

- Istenem, a fene gondolna egy fűzfára!
- Mit ír?

„A következő feladathoz a szerencsére is szükségetek lesz,
az eszetek most nem annyira szükséges.
Kincskeresésre invitállak benneteket,
vajon, melyik csapat kerül ki győztesen?”

- Kincskeresés? És mit kell keresni?
- Nézd! Van valami a hátulján!

„Utóirat: Az első, amit meg kell keresnetek, maga a lista! Sok sikert!”

- Meg a jó nénikédet! – hallatszódott az udvar másik feléről.
- Azt hiszem ők is megtalálták az üzenetet…
- Gondolod?

Az ellenséges csapatnál…

- Nyugodj meg. Biztos nem lesz nehéz megtalálni egy darab papírt…
- Bárhol lehet, és még egy nyamvadt segítséget sem hagyott!
- Gondolj bele. Levél, hová rejthetné?
- Postaláda!

Mikor a ládát felnyitották, újabb cetli hullott ki belőle, ezzel még jobban dühítve a legkisebbet.

„Eddig jól halad a kis csapat,
de vajon ez továbbra is így marad?
Ajándékom eme fejtörő,
oldjátok meg idő előtt!”

Ebben a pillanatban a banda másik része is felbukkant, kikapva a ládában lévő második cetlit, majd azzal odébb is álltak.
A papírra pillantva egy üzenetet olvastak, mely azt írta, a fiúnak egyedül kell megoldania.

- Ez szemétség! Csak azért, mert én ismerem ezt a kódot!
- Ha te megbírod csinálni, akkor nem lehet valami bonyolult.
- Köszi, ez rendes tőled…

Kis idő elteltével, már a listával kezükben tanakodtak, a rajta lévő szövegen.

„Hamarosan utatok végére értek,
előtte azonban még vár rátok a végső menet.
A szavakat kutatva,
leltek rá célotokra.
Sok sikert kívánok a kis csapatnak,
köszönöm, hogy velem tartottatok ma!”

- Végre! Már kezdett elegem lenni a rohangálásból!
- Tényleg? Nekem úgy tűnt, élvezed.
- Csend.

A lista a következőt írta:

1.Fekete a mocsadékja,
a ház réme, nem furcsa.
Az első szó kapcsolatos vele,
emlékeztek még, mi volt a neve?

2.Boszorkányok kedvenc főztje ez,
bájjal kezdődik és _______a vége.

3.Elég sokan alszanak itt békésen,
látogatják őket rendszeresen.
Virágot visznek ajándékba,
ezzel tiszteletüket kimutatva.

4.Remélem felkészültetek egy kis agytornára,
eme rejtvényem ugyanis tükrön lett ábrázolva.

5.Rejtekhelyem utolsó betűje,
a mai este különlegessége.
Az évben egyszer van ilyen csak,
kitalálod, mi ez a nap?

- Az a jó büdös…
- Ne húzd fel magad. Gondolj bele, a többieknek sincs könnyebb dolguk.
- Jó, de mégiscsak…
- Sikerülni fog.

Nem fogjátok kitalálni a megfejtést!
- Witch! Boszorkány! Nyomás a konyhába! – kiáltott fel a lány, megiramodva, mikor meglátta, hogy a másik csapat is megfejtette a rejtvényt.
Beérve, nem más állt előttük boszorkány sityakban, mint a család elveszett tagja.

- Gratulálok! Sikeresen megoldottátok a feladatot! Ez itt a jutalmatok! – nyújtott át nekik egy papírt, amin egyetlen szó állt: TEMETŐ
- Te most szórakozol? – kiáltották szinkronban, nevetést előcsalva a bosziból.
- Mehetünk?

Az út az esti játék kitárgyalásával telt, ám mikor odaértek a helyre, valami különös fogadta őket.

- Ti meg hol jártatok?
- Ezt meg, hogy érted? Hiszen a te fejtörőid miatt késtünk. Különben is, az előbb még mögöttünk haladtál, hogy kerültél elénk? – pislogtak hátra, ahol most senki sem volt.
- Fogalmam sincs, miről hablatyoltok! Én lassan 2 órája itt várok!
- De hiszen együtt jöttél velünk…
- …
- Ha az nem te voltál akkor mégis ki?