Hali mindenkinek!😍😍
Ha olvassátok ezt a bejegyzést, akkor igen, végre vettem a fáradságot és leírtam a kb két héttel ezelőtti utamat.😅😁
Na de térjünk a tárgyra.🙄
Ha olvassátok ezt a bejegyzést, akkor igen, végre vettem a fáradságot és leírtam a kb két héttel ezelőtti utamat.😅😁
Na de térjünk a tárgyra.🙄
☀️☀️☀️
*Időutazás számításaink után 2019. június 31. vasárnap*↠Vasárnapra mindent összepakoltunk.
Kora reggel indultunk, hogy a meghatározott időpontra Szegedre érjünk. Odaérve a busz már várt minket.
Becuccoltunk, elbúcsúztunk anyunktól és már szálltunk is fel.
A drága szerelmem (azaz a busz😂😍) 10 perccel később végre elindult.
Azután én olvastam, a többiek viszont beszélgettek és zenét hallgattak.
3 óra múlva Zánkára értünk. Ott volt még plusz egy óra mire bejutottunk. Bejelentették a nevelők az érkezésünket, majd néhány km után, ami nagyon kellett a lábunknak🤔, elfoglaltuk a szállásunkat.
A további néhány órában nem történt semmi érdekes. Ismerkedtünk, csevegtünk. Este egy nyitóbulit tartottak nekünk. Majd hulla fáradtan letusoltunk, és a jó puha ágyba zuhantunk. 😪😪
Nem mondom hogy csorgott a nyálam a finomságoktól, de azt se, hogy ebédig éhen haltunk. 🙄
A kaják, nem éppen étvágygerjesztőek, de ehetőek voltak.
Az estéken vagy táncoltunk, vagy "buliztunk''.
Kibaszott sokat sétáltunk, mert természetesen a alvóhelyünk a domb tetején legyen. Szóval minden egyes nap lejártuk a lábunkat. Volt egy két érdekes program amit még élveztem is. A Balatonban nem úszhattam egyéb okok miatt😅😅, de ezen kívül jól szórakoztam.
Maga a Bözsi tábor😂, egy börtön volt.
Nem lehetett kimenni. Minden kijáratot őrrel őriztettek, ha ki akartál menni, le kellett csippantani a karodon lévő szalagot, amit már az első napon megkaptál és az ott tartózkodásodig nem vehettél le.
Minden étkezésnél időpontra kellett megjelenned, különben lemaradtál a kajákról és nem pótolhattad, tehát éhen pusztultál.😂
☀️☀️☀️
Igazából ennyi lett volna ez a kis történet. A részletekbe nem akarok belemenni, mert holnapig is itt ülnénk.
Majd még jelentkezem.😉
Puszi, öli mindenkinek!😍❤️
☀️Szabrina☀️
💙 El sem hiszem, hogy végre kész lettél vele!😱😲 Köszönöm!😘🙇🏻♀️
Köztünk maradjon,🤫 de szerintem megunta a nyaggatásomat.🤭😅